Felkészítjük a gyerekeinket a vizsgákra. De ki készíti fel őket az életre?
Sorin Popa · · 8 perc olvasás

Apaként gyakran teszek fel magamnak olyan kérdéseket, amelyekre nincs egyszerű válasz. Évek óta beszélek vezetésről, felelősségről és jellemről. De amikor a saját gyermekemről van szó, ezek a gondolatok egészen más súlyt kapnak. Hogyan segíthetek neki abban, hogy bátor és felelősségteljes legyen, és jó döntéseket hozzon?
Szeretném, hogy jól tanuljon, kíváncsi legyen, és lehetősége legyen azzal foglalkozni, amit szeret. Fontos nekem, mit tanul az iskolában, és hogyan halad. De egyre gyakrabban gondolok azokra a dolgokra is, amelyek soha nem jelennek meg a bizonyítványban.
Mit fog tenni, ha hibázik, és én nem leszek ott? Hogyan reagál majd, ha valaki igazságtalanul bánik vele? Lesz-e bátorsága kimondani, amit gondol, akkor is, ha mások nem értenek egyet vele? Vállalja-e a rossz döntését, vagy rögtön bűnbakot keres? És talán a legfontosabb: mit választ majd, amikor senki sem figyeli?
Szerintem ezeket a kérdéseket érdemes gyakrabban feltenni.
Sokat beszélünk arról, mit kell tudniuk a gyerekeinknek. Arról viszont jóval kevesebbet, hogy milyen emberré segítjük őket válni.
A jegyeket figyeljük. De milyen emberré válnak a gyerekeink?
Jó oktatást szeretnénk a gyerekeinknek. Időt, pénzt és energiát fektetünk az iskolába, a tanfolyamokba, a nyelvtanulásba, a magánórákba és a különórákba. Örülünk, ha jó jegyeket kapnak, és aggódunk, ha az eredmények elmaradnak a reméltől. Mindez fontos. Az iskolát és a jó eredményeket komolyan kell venni. A gyereknek tanulnia, olvasnia, gondolkodnia kell, és meg kell értenie a világot, amelyben él.
Sok évnyi, emberekkel és csapatokkal végzett munka után azonban észrevettem valamit: a felnőttek legnehezebb problémái közül sok nem tudáshiányból fakad. Találkoztam kiváló szakemberekkel, akik nem tudták elfogadni a visszajelzést. Intelligens emberekkel, akik ártottak a kapcsolataiknak, mert mindig nekik kellett, hogy igazuk legyen. Vezetőkkel, akik a felelősségről beszéltek, de amikor valami félresiklott, bűnbakot kerestek.
Találkoztam olyan emberekkel is, akiknek nem volt lenyűgöző diplomájuk vagy címük, mégis mindig számítani lehetett rájuk. Betartották az ígéreteiket, meghallgatták a többieket, elismerték, ha tévedtek, és nem adták fel az első akadálynál. A különbség nem mindig az intelligencián vagy az iskolában töltött éveken múlt. Nagyon gyakran a jellemen.
Az élet pedig gyakran olyan helyzetekbe sodor, amelyekre nincs kívülről megtanulható válasz.
A jellem nem definíciókból épül
Ha elmagyarázod egy gyereknek, mit jelent a felelősség, valószínűleg el is tudja majd ismételni a meghatározást. Talán még jó jegyet is kap belőle egy órán. Attól azonban, hogy ismeri a definíciót, még nem tanult meg felelősséget vállalni.
Egy gyerek akkor tanul meg felelősséget vállalni, amikor van feladata, és tudja, hogy mások számítanak rá. Amikor hibázik, és megpróbálja helyrehozni. Amikor megérti, hogy a döntéseinek következményei vannak, és nem háríthatja mindig másra a felelősséget. A tiszteletet, a bátorságot, a kitartást és a türelmes odafigyelést is így tanuljuk meg. Mindezekről szépen tudunk beszélni, a gyerekeknek azonban lehetőség kell ahhoz, hogy a gyakorlatba is átültessék őket.
Szülőként itt magamra ismerek. Mivel meg akarjuk védeni őket, néha megoldjuk a gyerekeink problémáit, mielőtt bármit is tanulhatnának belőlük. Beleszólunk a konfliktusaikba, azonnal megoldást kínálunk, és igyekszünk minden csalódástól megóvni őket. Néha valóban közbe kell lépnünk. Máskor viszont hagyhatjuk, hogy egyedül próbálkozzanak, miközben a közelükben maradunk, készen arra, hogy segítsünk. Nem kell mindent helyettük megcsinálnunk.
Nem könnyű. Főleg akkor, amikor te két perc alatt megoldanád a problémát, a gyerekednek pedig két napig tart. De amit abban a két napban megtanul, az többet érhet annál a megoldásnál, amelyet te adtál volna a kezébe. A nevelés ezt is jelenti: segíteni a gyereknek, hogy önállóan gondolkodjon, döntéseket hozzon, és felelősséget vállaljon azért, amit választott.
Miért hiszünk a jellemnevelésben?
Ezért olyan fontosak számomra a Maxwell Romania Egyesület (Asociația Maxwell România) oktatási projektjei. Munkánk során a befolyásról, a kapcsolatokról és arról beszélünk, hogyan segítjük az embereket a fejlődésben. És feltettük magunknak a kérdést: miért várnánk a felnőttkorig, hogy elkezdjük ezeket a beszélgetéseket?
Miért csak akkor beszéljünk a felelősségről, amikor valaki már csapatot vezet? A tiszteletről csak azután, hogy egy kapcsolat megromlott? Vagy a kitartásról csak akkor, amikor valaki már feladott valamit, ami fontos volt neki? Elkezdtünk gyerekekkel és fiatalokkal is foglalkozni, mert mindez sokkal korábban is megtanulható.
Oktatási projektjei révén a Maxwell Romania Egyesület több mint 200 000 kedvezményezetthez jutott el. A szám mögött csapatunk, önkénteseink, tanáraink és partnereink többéves munkája áll. Ám a szám önmagában nem bizonyítja, hogy 200 000 életet változtattunk meg. Bárcsak ilyen egyszerűen mérhetnénk, mit változtat az oktatás egy ember életében. A valóság ennél bonyolultabb.
Egy gyerekkel folytatott beszélgetés hatása néha csak jóval később válik láthatóvá. Amikor kérés nélkül bocsánatot kér. Amikor úgy dönt, hogy nem neveti ki az osztálytársát. Vagy amikor még egyszer megpróbál valamit, pedig elsőre nem sikerült. Ezeket a gesztusokat nehéz egy jelentésben rögzíteni. A gyerek és a körülötte élők számára viszont nagyon sokat jelenthetnek.
iChoose: beszélgetések a mindennapi döntésekről
Az egyik programunk az iChoose (románul „Eu Aleg”). 16 leckéből áll, négy modulba rendezve, ezekben a gyerekek az értékekről és a mindennap meghozott döntéseikről beszélgetnek. A témák a saját életükhöz kapcsolódnak: kapcsolatok, felelősség, bátorság, jellem, megbocsátás, fegyelem, kitartás, prioritások és az, hogy milyen hatással vannak másokra.
Ezek a leckék nem tőlünk származnak. Hasonló programokat tanítanak ma Guatemala, Paraguay és Panama iskoláiban is, John Maxwell értékalapú átalakulást célzó programjainak részeként. Négy ilyen programindításon vettem részt önkéntesként, így közelről láthattam ezt a munkát.
Azt szeretem bennük, hogy ezek nem olyan órák, ahol a felnőtt beszél, a gyerek pedig csak hallgat. A gyerekek olvasnak, beszélgetnek, kérdeznek, és elgondolkodnak azon, hogyan viselkednek. Egy dolog azt mondani egy gyereknek, hogy legyen bátor. Egészen más megkérdezni tőle, mikor félt megtenni azt, amiről tudta, hogy helyes. Egy dolog elmagyarázni, mi a tisztelet. Egészen más megkérdezni, milyen érzés, amikor senki sem figyel rá.
Nem minden beszélgetés változtat meg azonnal valamit. Nem is kell ezt elvárnunk. Néha az a fontos, hogy a gyerek egy olyan kérdéssel távozzon, amelyen az óra után is elgondolkodik. A program a családot és az iskolát egyaránt támogatja. Időt és kiindulópontot ad olyan beszélgetésekhez, amelyeket a hétköznapok rohanásában könnyen elhalasztunk. Hiszem, hogy több ilyen beszélgetésre van szükségünk, az iskolában és otthon egyaránt.
A gyerekek abból is tanulnak, amit bennünk látnak
Könnyű volna azt hinni, hogy elvégeztük a dolgunkat, amint elmagyaráztuk a gyerekeinknek, mit jelentenek az értékek. Csakhogy ők azt figyelik, amit teszünk, nem csak azt, amit mondunk. Beszélünk nekik a tiszteletről, de látják, hogyan bánunk másokkal. Arra kérjük őket, hogy legyenek felelősségteljesek, de hallják, ahogy kifogásokat keresünk. Türelemre intjük őket, de észreveszik, hogyan reagálunk, amikor valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk.
Itt válik nehezebbé a beszélgetés, számomra is. Nem várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy olyasmit tanuljanak meg, amit mi magunk sem vagyunk hajlandók gyakorolni. Nem kell tökéletesnek lennünk. De megmutathatjuk nekik, hogy egy felnőtt beismeri a hibáit, bocsánatot kér, és igyekszik jobban csinálni. Talán ez az egyik legértékesebb lecke: látni, hogy nekünk is van még mit tanulnunk, pedig már régen kijártuk az iskolát.
Amit magunk után hagyunk
Amikor arra gondolunk, mit hagyunk magunk után, nagy dolgok jutnak eszünkbe: projektek, intézmények, eredmények, teljesítmények. Ezek is számítanak. Természetes, hogy valami maradandót szeretnénk építeni.
Amit magunk után hagyunk, annak egy része azonban nem a mi nevünket viseli majd. Lehet ez egy fiatal, aki felelősséget vállal. Egy gyerek, aki akkor is mer próbálkozni, amikor fél. Egy leendő szülő, aki meghallgatja a gyermekét, mert valaha őt is meghallgatták. Nem mindig fogjuk tudni, mennyit számítottunk az életükben. Az erőfeszítés ettől mégsem kevésbé fontos.
Nem tudom pontosan, milyen lesz az a világ, amelyben a gyermekem élni fog. Sok munka, technológia és probléma, amellyel szembe kell néznie, más lesz, mint a maiak. De hiszem, hogy bárhogy változik is a világ, szüksége lesz néhány dologra: hogy önállóan gondolkodjon, felelősséget vállaljon, kijöjjön másokkal, legyen bátorsága, és ne adja fel azt, amit helyesnek tart, csak azért, mert nehéz.
Úgyhogy igen, készítsük fel a gyerekeinket a vizsgákra. Bátorítsuk őket, hogy tanuljanak és fejlesszék a képességeiket. De tegyük fel magunknak azt a kérdést is, hogyan készítjük fel őket azokra a pillanatokra, amikor nem lesz osztályzat, és nem áll mellettük tanár. Azokra a döntésekre, amelyeknek a megoldása nincs ott a tankönyv végén. Mert akkor derül ki igazán, mit tanultak tőlünk.
Próbáld ki otthon: egy tízperces beszélgetés
- Kérdezd meg: „Mikor volt nehéz ezen a héten a helyes dolgot tenned?”
- Hallgasd végig a másikat, anélkül hogy azonnal megoldást kínálnál.
- Mesélj el egy saját hibádat, és azt, hogy mit tanultál belőle.
- Válasszatok ki együtt egy korának megfelelő feladatot, amelyet a gyereked másnap elvégez.
Ez a cikk eredetileg románul jelent meg a Maxwell Leadership Romania blogján. Tovább az eredeti cikkhez ↗
Fejlődj vezetőként John C. Maxwell módszerével
A Maxwell Leadership Europe elhozza hazádba John C. Maxwell vezetői programjait, minősítését és könyveit. Mondd el, mit keresel, és személyesen válaszolunk.


